{faqCardID}

Megjelenés éve:

Értékeld!

- Kinézet -

- Használhatóság -

- Eredetiség -

Kiegészítő megjegyzések a lap működéséhez:

(AK110) Nem húzhatok lapot a Zombi mesterrel, ha a Temetővel (új) hozok vissza élőholt lényt a gyűjtőből. A Zombi mesternél csak kézből kijátszáskor húzhatok. A Temetőn (új) valóban szerepel, hogy a gyűjtőből úgy játszom ki az élőholtakat, mintha a kezemből játszanám ki, de ez arra vonatkozik, hogy a kijátszott lapok hatásai úgy jönnek létre, illetve még azt is jelenti, hogy lehet rá reakcióval reagálni. Ettől azonban még nem lesz kézből kijátszás, így azok a dolgok, amik kézből kijátszásra vonatkoznak, ebben az esetben nem működnek.

(AK92) Mennyiért másolom a Tükördémonnal a Káoszgoblint ? Itt egy kis ellentmondás van, hiszen a démon bal felső sarkában varázspontos költség ikon van, a szövegében pedig az szerepel, hogy az idézési költsége annyi, mint a másolni kívánt lapé. A lap szövege általában pontosabban fogalmazza meg a bonyolultabb dolgokat. Vagyis a Káoszgoblinnál az idézési költséget kell elkölteni, ez öt szörnykomponens. Természetesen az egy varázspontot ekkor is elvesztem a kijátszás után. Áldozásos idézési költségű lényt másolva (pl. Zombi mester) szintén nem varázspontot kell költeni, hanem az áldozást kifizetni.

(AK31) Amikor ki akarok hozni egy lapot, akkor először az asztalon levő lapok, és az egyéb varázslatok figyelembe vételével kiszámolom az idézési költséget, majd kifizetem azt. Tehát, pl. először beleszámolom az Áldozómester képességét, majd utána feláldozom. Vagyis egy Áldozómester feláldozásával kihozhatok egy Zombi mestert.

(AK57) Nem húzhatok lapot akkor, ha játékban van egy Zombi mesterem, és kijátszok egy Csontlepkét. Lassan egyre több az olyan hatás, ami bizonyos lapok kijátszásakor aktivizálódik, és ez bizony néha ellentmond az éppen kijátszott lap hatásának. Ezt a problémát orvosolandó, egy újabb általános szabályt vezetünk be. Ha egy lap kijátszásakor több hatás jön létre, akkor először mindig az éppen kijátszott lap hatása zajlik le, a többi kijátszáskor aktivizálódó hatások csak akkor kerülnek sorra, amikor a kijátszott lap hatása minden szempontból létrejött. A kijátszáskor aktivizálódó hatások között pedig a hatások gazdája dönti el a sorrendet, ha pedig különböző a gazdájuk, akkor azé jön létre előbb, akinek a köre éppen tart.

Cookie/süti kezelés
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Tudjon meg többet...
OK